============

Моя фотография

Родился 5 мая 1938 г. в с. Горинчево в Подкарпатской Руси в семье учителей - Тибора Поповича и Иоланы Касарды. Сам он не без гордости отзывается о собственном происхождении: "Я являюсь типичным продуктом этнического перемешивания в Карпато-Дунайском бассейне, поскольку имею венгерские, русинские, сербские, хорватские, итальянские национальные корни. А в религиозном аспекте у меня есть православные, греко-католические, католические корни". В 1956 г. Т.-М. Попович - студент Географического факультета МГУ им. М. В. Ломоносова, по окончании которого в 1961 г. ему был вручен диплом специалиста по экономической географии. В 1965 г. Попович поступил в аспирантуру кафедры экономической географии зарубежных социалистических государств Географического факультета МГУ. После окончания аспирантуры им была защищена диссертационная работа на соискание ученой степени кандидата географических наук "Вопросы территориального развития пищевой промышленности Венгрии". Директор Русинского исследовательского института в Венгрии,председатель Русинского культурного объединения "Будитель". Редактор журнала "Вседержавный Русинскый Вісник"  Член Вседержавного Русинського Самосправованя Мадярщини.

28 янв. 2014 г.

Dr Popovics Tibor Miklós szűletésenek 75 évfordulója (videó)

Dr. Popovics Tibor Miklós eddigi élete és munkássága szűletésenek 75. évfordulója  alkalmából előadása (videó)


                                                        
Читать далее

A Szent Korona országa és a ruszinok, mint II. Rákóczi Ferenc fejedelem leghűségesebb népe, „gens fidelissima”

 Dr. Popovics Tibor Miklós – A Szent Korona országa és a ruszinok..

A magyar Szent István Korona, a Szent Korona országa, a Szentkorona-tan, a
Szentkorona-eszme meghatározó szerepet játszott a ruszin nép, a ruszin etnikum
létrejöttének több évszázados, mintegy ezeréves folyamatában. Dr. Tóth
Zoltán József szerint „A Szent Korona által közvetített szakrális értékvilág, valamint
a rendi és polgári magyar állam történelme általánosságban bizonyítja,
hogy a magyarországi közélet és a közjog évszázados jellemzője a hazai, vagy
befogadott nemzetiségek, népek széleskörű önállósága”.
Ugyancsak Dr. Tóth Zoltán József szerint az ismert magyar kutató, Mikó Imre
a „Nemzetiségi jog és a nemzetiségi politika” című művében megállapítja, hogy
a „a Szent István Intelmei-hez visszavezethető magyar politika lényegét fejezi ki
a »populus« fogalom középkori-rendi használata.
Читать далее

24 апр. 2012 г.

Лекція угорського професора

Студенти і викладачі історичного факультету ЛНУ імені Тараса Шевченка прослухали цікаву й насичену лекцію гостя університету – угорського професора.
За ініціативи кафедри всесвітньої історії та міжнародних відносин Луганського національного університету імені Тараса Шевченка пройшла на базі ЛНУ (Конференц-зал) відкрита лекція доктора наук, професора Будапештського економічного університету Тібора Міклоша Поповича «Етнічна історія сербів сучасної Угорщини». Захід привернув неабияку увагу не лише студентів, а й викладачів історичного факультету.
Тібор Міклош Попович упродовж сімнадцяти років працював у найпрестижнішому навчальному закладі Угорщини – Будапештському університеті. Відмінне володіння багатьма європейськими мовами, наукові здобутки поставили Тібора Міклоша Поповича в ряд найвідоміших науковців континенту. Він був учасником та організатором численних міжнародних форумів.
Тібор Міклош Попович має декілька етнічних коренів. Шануючи релігію пращурів, відроджуючи національні традиції русинів  Угорщини, науковець далекий від політизації русинського питання – мова, культура, історія предків стоять на першому місці його щоденної невтомної дослідницької праці та громадської діяльності. 


Джерело веб-сайт Луганського національного університету



Читать далее

21 сент. 2011 г.

GÖRÖMBÖLYI RUSZIN PINCE-EMLÉKHELY avató ünnepség a MISKOLC- GÖRÖMBÖLYI KÖZÉPSŐ PINCESORON


2011.szeptember 17-én 14 órakor MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS RUSZIN KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT szervezésében a a MISKOLC- GÖRÖMBÖLYI KÖZÉPSŐ PINCESORON felavatták a GÖRÖMBÖLYI RUSZIN PINCE EMLÉKHELYET.
Az avatási ünnepségen részt vett többek között Dr. Nagy Kálmán országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke, valamint Dr. Nehéz Károly önkormányzati képviselő, a rendezvény védnöke.
Az avatási ünnepségre szép számmal összegyült vendégeket Z. Burján Ferenc, ruszin kisebbségi önkormányzat elnöke köszöntötte. Ünnepi beszédet mondott: Tóth Arnold muzeológus, aki sok hasznos információt adott Görömbölyről, a ruszinokról és a ruszinok görölyi kötődéséről. Az avatási ünnepségen verset mondott ifj. Ujaczki Tibor, majd a GÖRÖMBÖLYI NÉPDALKÖR, és a SZITOSZ énekkar Regős Zsolt vezetésével adott hangulatos ünnepi műsort. A kulturális programokat követően a történelmi egyházak képviselőinek áldása után megnyitották az emlékhely ajtaját és az érdeklődők megtekinthették az emlékhelyen kiállított régi fotókat, történeti leírásokat, megismerkedhettek a szőlőművelés,a feldolgozás, a pinceásás és a bortárolás eszközeivel. Az avatási ünnepséget követően a meghívott vendégek közös ünnepi ebéden vettek részt.

http://www.ruszinok.hu/






















Читать далее

31 авг. 2011 г.

A MAGYARORSZÁGI RUSZINOK IDENTITÁSMEGŐRZÉSI TÖREKVÉSEI


Napjaink ruszinjait egyes kutatók (például Petro Trohanovszkij Lengyelországból) joggal nevezik Közép-Európa kurdjainak. Való igaz, ebben a régióban a ruszinok szétszórva élnek több ország fennhatósága alatt (Ukrajna, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Szerbia, Horvátország, Románia), ugyanakkor sehol sincs autonómiájuk. Egy önálló és független ruszin állam létrejöttének az esélyei a legkézenfekvőbbek ma az Ukrajnához tartozó Kárpátalja esetében lehetnének, ahol a ruszinok összefüggő tömbben, illetve sávban élnek, becslések szerinti létszámuk mintegy 770-800 ezer főt tesz ki, vagyis a megye össznépességének majdnem kétharmadát. A ruszinoknak mint Közép- és Kelet-Európa egyik ősi népének régi és sokoldalú kultúrája, eredeti hagyományai, saját nyelve, nemzeti identitása van. Jóllehet nagyjából egy összefüggő területi tömböt alkotnak (Kárpátalja és Kelet-Szlovákia esetében), mégsem rendelkeznek még politikai autonómiával sem. Sőt a régió egyes országaiban a ruszinok nincsenek elismerve külön etnikumként, népként, nem használhatják anyanyelvüket, és nem tanulhatnak anyanyelvükön. Ez szöges ellentétben áll az ENSZ Emberi Jogok Deklarációjával és a ruszinlakta országokban hangoztatott demokrácia alapelveivel.

Különösen lesújtó a helyzet pont ott, ahol a ruszinok a legnagyobb számban élnek, vagyis Kárpátalján, ahol a második világháború után őket szovjet hatalmi önkénnyel egyik napról a másikra, megkérdezésük nélkül egyszerűen ukránokká nyilvánították. Abból azonban, hogy én ezt kimondtam, még egyáltalán nem következik, hogy én ukránellenes vagyok. Ellenkezőleg, nagy szimpátiával vagyok az ukrán nép iránt, beszélek és írok ukrán nyelven, nagyon kedvelem az ukrán irodalmat, zenét, kultúrát.

A ruszinkérdés hátterében már régóta politikai manipulációk állnak. Az a körülmény, hogy mind az ukránok, mind az oroszok egymással versenyezve már jó ideje mindenáron a ruszinokat igyekeznek legközelebbi rokon népként bemutatni, sőt mi több, egyszerűen ukránként, illetve oroszként, a ruszinlakta régió és elsősorban Kárpátalja egyedülálló geopolitikai helyzetével magyarázható.

Oroszország különösen Rettegett Iván cár uralkodásának ideje óta, tehát a 16. századtól árgus szemekkel figyelte a történelmi Magyarország ruszinlakta vidékein zajló eseményeket annak reményében, hogy alkalmas pillanatban megszerezze magának ezeket a stratégiailag igen fontos területeket. Céljai eléréséhez egyik fő eszközként az orosz pravoszláv egyházat próbálta felhasználni, rendszeresen orosz pravoszláv papokat, szerzeteseket, egyházi és világi könyveket küldve Magyarország ruszinlakta vidékeire zavarkeltés és lázítás céljából. Az orosz papok, illetve szerzetesek agitációjuk során arról igyekeztek meggyőzni a magyarországi ruszinokat, hogy ők tulajdonképpen óorosz származásúak, és nekik az oroszországi anyaországhoz kellene tartozniuk.

Egyebek között ennek hatására a 18. és különösen a 19. században egyre több ruszin kezdett tanulni Oroszország különböző felsőoktatási intézményeiben. De még többen tanultak a történelmi Magyarország, illetve Ausztria egyetemein és főiskoláin, ahol a szláv megújhodás olyan kiemelkedő képviselőinek a tanain nevelkedtek mint Dobrovszki József, Kollár János, Safarik Péter, Gaj Ljudevit stb. Az itt szerzett európai színvonalú tudás, illetve műveltség birtokában egyes ruszinok elhagyták szülőföldjüket, és Oroszországba költözve, ott neves személyiségek lettek. így például Orlai János (MBaH Opjiaíí), a nyezsini felsőfokú gimnázium, majd az odesszai Richelieu Líceum igazgatója volt, Balugyánszki Mihály (Mnxan.ii Bajry-jsmchKuii) pedig a szentpétervári egyetem első rektora lett, Logyij Péter (IleTpo JIoíüh) a lembergi, majd a szentpétervári egyetem professzoraként dolgozott, Guca Venelin György (Tyua BeHejmH lOpHíí) pedig megalapította az oroszországi bolgarisztikát. Ők természetesen szintén aktívan propagálták a ruszinok óorosz gyökereit.

Ilyen előzmények után az 1830-as-40-es években Magyarország ruszinlakta körzeteiben - a szomszédos Galíciához hasonlóan - létrejött az az új nemzeti, kulturális, illetve politikai mozgalom, amelyet „moszkvafiiizmusnak" neveztek, és amely szerves része volt a még tágabb értelmezésű „pánszlávizmusnak", illetve „pánruszizmusnak". A „moszkvafiiizmust" gyakran „ruszofil" mozgalomnak is nevezték. Képviselői egyebek között hangoztatták a ruszinok óorosz származását, hittek a jó orosz cárban, aki megvédi - az Oroszországhoz viszonyítva - a Kárpátokon túl élő orosz (ruszin) népet és vallását stb. A „ruszofil" irányzat legismertebb reprezentánsai Duhnovics Sándor (AjieKcamp 4>xhobhh), Dobrjanszkij Adolf (A/IojihJ) /loöpaHCbKbifi), Duliskovics János (HoaHH /lyjimiiKOBim), Fencik Jenő (Eb-reHiH (DeHUHK), Mitrák Sándor (AjieKcaMp Mm-paic), Pavlovics Sándor (AjieKcaHiip IlaanoBm), Szilvái János (MaaH CmibBafi) és mások voltak. Ha a „ruszofil" mozgalom egyes képviselői előre sejthették volna azt, hogy az általuk annyira áhított egyesülés az orosz testvérekkel a gyakorlatban milyen tragédiába sodorja a kárpátaljai ruszinokat! Hiszen a csak névleg szovjet, a valóságban pedig egyértelműen orosz birodalmi gyarmatosító politika Kárpátalján a második világháború után az erdők soha nem látott méretű kivágását eredményezte, valamint a környezetet erősen szennyező és ugyanakkor a megye adottságainak meg nem felelő erőltetett iparosítást, rablógazdálkodást a természeti kincsekkel, a megyében előállított és helyi célokra szükséges élelmiszerek jelentős részének elszállítását más megyékbe, erőteljes orosz, illetve kelet- és nyugatukrán kolonizációs beáramlasi az őshonos ruszinok kárára. Mindez a kárpátaljai táj mérhetetlen lepusztulásához, a ruszinok egészségének jelentős mértékű károsodásához vezetett.

A „ruszofil" mozgalom mellett a 20. század első felében az ukrán megújhodás hatására a ruszinok körében kezdett terjedni az „ukranofil" irányzat is. Ekkor ugyanis a ruszinlakta vidékekre nagy számban érkeztek a galíciai nyugatukrán, illetve keletukrán agitátorok, akik azt sulykolták a ruszinokba, hogy ők tulajdonképpen nem is oroszok, hanem kisoroszok vagy ukránok, nyelvük pedig az irodalmi ukrán nyelv tájszólásának felel meg. Még az sem hozta zavarba ezeket az ukrán agitátorokat, hogy a „ruszin" megnevezés mégis közelebb áll a „russzkij", vagyis az „orosz" megnevezéshez. Szerintük a „ruszint" „ukránként" kell értelmezni. Az „ukranofil" mozgalom legismertebb képviselői, illetve ideológusai Volosin Ágost (Abivcthh Bo jiouihh), Grendzsa-Donszkij László {Bacwib Fpenaaca-/l,OHa>KHH), Borsos-Kumjatszkij Gyula (HDjihh Bopuioui-KyMffrcbKHíi), Demján Luca (ilyra Jlmm), Márkus Sándor (AiieKcanap Mapicyin), Révai Gyula (JDjihh PeBafi) és mások voltak.

Mind a „ruszofil", mind az „ukranofil" mozgalom ideológusai eddig a ruszinkérdésben főleg azzal érveltek, hogy a mai Kárpátalja területe a magyar honfoglalás után állítólag még jó ideig a kijevi Ruszhoz, később pedig a halicsi-volhíniai fejedelemséghez tartozott. Nos, a magyar történettudomány, illetve régészet igen gazdag forrásanyagra támaszkodva meggyőzően bizonyította, hogy az utóbbi állítás nem más, mint romantikus legenda. Egyrészt a magyar honfoglalás után a birtokba vett terület határszélein at* ún. „gyepűelve" alapján, így Kárpátalján is, több tíz kilométer széles határsáv jött létre (aacHwa jihhmh). Másrészt a magyar királyok és az orosz fejedelmek közötti dinasztikus házasságkötések és a velük járó birtokadományok a történelmi Magyarország területén még egyáltalán nem jelentették azt, hogy ezzel az aktussal az említett birtokadományokat is átcsatolták volna egy szomszédos ország területéhez. Hasonlóképpen minősíthetjük a Kor-jatovics Tódor litván hercegnek Zsigmond király által adományozott ruszinlakta területeket is. Az „ukranofil" irányzat ideológusainak azon érvelésére, hogy a ruszin nyelv állítólag az irodalmi ukrán nyelv dialektusa, csak úgy válaszolhatok, hogy ha ez - tegyük fel - még igaz is lenne, amiben nem vagyok biztos, akkor is igen gyenge érv amellett, hogy a ruszinoknak okvetlenül Ukrajnához kell tartozniuk. Hiszen a világtörténelemben már sokszor előfordult, hogy egy-egy dialektusra alapozva létrejött egy új nemzet, illetve állam: például a német dialektusok esetében (Ausztria, Liechtenstein stb.).

Egyebek között mindezek a tények is alátámasztják a ruszinság harmadik ideológiai mozgalmának, a „ruszinofil" irányzatnak azt az állítását, amely szerint a ruszinok külön szláv népcsoportot, népet, nemzetet alkotnak, saját nyelvük (egyesek szerint ez egy középszláv nyelv), valamint kultúrájuk, nemzeti öntudatuk, sajátos gazdasági életük, mentalitásuk stb. van. Tehát rendelkeznek mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyek maximális programként akár egy független önálló állam, de minimum egy politikaiközigazgatási autonómia létrejöttét indokolnák. A „ruszinofil" mozgalom vezető egyéniségei Hodinka Antal (Ahtoh I'oiWHKa) professzor, Bonkáló Sándor (AjieKcaH/ip BoHicajio) professzor, Bródy András (AaapiH BpozÚH) és mások voltak.

Tehát a mai ruszinok nem kizárólag csak óorosz, illetve ukrán származásúak, amint azt az orosz, illetve ukrán történészek állítják, hanem egy külön középszláv köztes etnikumot képeznek, amely a nyugati, a keleti és a déli szlávok érintkezési zónájában jött létre. Mint ilyenek a mai ruszinok sajátos történelemmel, kultúrával, nyelvvel, tradíciókkal, identitástudattal, mentalitással rendelkeznek, és sok mindent magukba szívtak azon etnikumok tulajdonságaiból, vonásaiból, jellemzőiből, szokásaiból stb., amelyek részt vettek a ruszinok kialakulásában. Nagyon fontos még hangsúlyozni, hogy a ruszinok fő szállásterülete, a mai Kárpátalja és Kelet-Szlovákia a történelem során soha nem tartozott sem a kijevi Rusz, sem a halicsi-volhíniai fejedelemséghez, amint azt az orosz, illetve ukrán történészek állítják - nyilvánvalóan politikai manipulációs szándékkal -, hogy ezzel is alátámaszthassák Kárpátalja második világháború utáni szovjet bekebelezésének állítólagos jogosságát. Ezzel szemben történelmi tény, hogy ez a terület több mint ezer évig a történelmi Magyarország szerves része volt. És a történelmi Magyarországon a ruszinokat nem ukránként, hanem külön szláv etnikumként kezelték.


A MAGYARORSZÁGI RUSZINOK

Magyarországon a ruszinok számát csak becsülni lehet (mintegy 5-6 ezer fő), mert még a legutóbbi, az 1990-es népszámlálás során sem tekintették külön etnikumnak, és helyette jogtalanul „szlovákoknak" deklarálták őket. így a második világháború óta a magyarországi ruszinok számáról hivatalos adatok nem jelentek meg. Ma Magyarországon a ruszinok fő szállásterülete az ország északkeleti része, főleg Borsod-Abaúj-Zemplén megye és kisebb mértékben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Fontos megemlíteni, hogy az északkelet-magyarországi ruszinok nagyobb része szinte teljesen elmagyarosodott, különösen jellemző ez Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is jelentős volt a ruszinok elmagyarosodása, sőt egyes esetekben talán elszlovákosodása is, de mégis itt maradt fenn viszonylag leginkább a ruszinok nemzeti identitása, elsősorban két település esetében. A mintegy 440 lakosú Komlóskán, amely joggal tekinthető a mai Magyarország legruszinabb falujának, mert az ottaniak legalább 95%-a ruszin, valamint a mintegy 3600 fős Múcsonyban, ahol a lakosság mintegy fele ruszin. Az utóbbiban Magyarország első ruszin önkormányzata jött létre 1995-ben, és az ottani általános iskolában fakultatív ruszin nyelvoktatás indult 1996-ban. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vannak még más települések is, ahol a helyi lakosok beszélik (ha hiányosan is) vagy megértik a ruszin nyelvet, esetleg ruszin népdalokat vagy imaszövegeket is tudnak: Erdőhorváti, Kány, Mogyoróska, Oroszgadna. Elmondható ugyanez Abod, Filkóháza, Görömböly, Irota, Rakaca, Rudabányácska, Sajópálfalva, Tornabarakony, Vajdácska, Végardó, Viszló stb. esetében is. A18. században mindenesetre még több tucat olyan település volt a mai Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén, ahol ruszinok is éltek. Északkelet-Magyarországon kívül ruszinok jelenleg szétszórtan még sokfelé élnek hazánkban: a legnagyobb számban Budapesten, valamint Miskolcon, Debrecenben, Nyíregyházán, Szegeden, Pécsett stb. Magyarországon jelenleg a ruszinok három csoportja él: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lemkók, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főleg dolisnyánok (síkvidékiek), valamint a kárpátaljai származású dolisnyanok, lemkók, bojkok, huculok. A lemkók, a dolisnyanok, a bojkok és a huculok egyébként a ruszinok négy legfontosabb etnikai (néprajzi) változatát jelentik.

A magyarországi ruszinok három csoportjánál (a Borsod-Abaúj-Zemplén megyeieknél, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeieknél és a kárpátaljaiaknál) a nemzeti identitás azonban nem mindig egyformán érvényesül, illetve érvényesült.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ruszinok esetében (Komlóska és Múcsony települések) a többség általában csak ruszinnak vallja magát, egyesek pedig csak szlováknak vagy csak magyarnak. Találkozunk ugyanakkor a következő kettős vagy hármas nemzeti identitási megnyilvánulásokkal: ruszin-magyar, ruszin-szlovák, szlovák-magyar, ruszin-szlovák-magyar, sőt egyes esetekben, például Múcsonyban, ruszin-ukrán-magyar variációval.

Rendszerint a politikai vagy társadalmi viszonyok alakulása volt döntő hatással arra, hogy a múltban - de még a jelenben is - a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ruszinok közül ki-ki hogyan határozta vagy határozza meg nemzeti identitását minden konkrét időben és esetben. Ha megvizsgáljuk a megye ma legruszinabb településének, Komlóskának történeti etnodemográfiai adatait, akkor az derül ki, hogy már a 18. században - a rendelkezésre álló források alapján - a falu lakosainak nagyobb része görög katolikus vallású volt, ami akkor egyértelműen a ruszinságra utalt, mert szlovák görög katolikusok ekkor nemigen léteztek. Az 1806-os egyházi összeírásból már az is kitűnik, hogy a görög katolikusok dominanciáján kívül a település nagygyűléseinek, valamint templomi prédikációinak nyelve is ruszin volt. Fényes Elek 1851-ben Komlóskát mint orosz (értsd ruszin) falut említette a görög katolikusok túlsúlyával, Hornyánszky Viktor pedig 1864-ben rutén lakosságról beszélt, a görög katolikusok mintegy 95%-os arányával. Ennek ellenére az 1880-as, már anyanyelvi adatokat is közlő magyarországi népszámlálás Komlóskán meglepő módon tót (szlovák) többségű (89,68%) lakosságot mutatott ki a ruszinok mindössze 2,72%-os aránya mellett. A népszámlálás feltételezett pontatlanságán és hiányosságán kívül ebben az is közrejátszhatott, hogy az 1867-es kiegyezés után Hegyköz ruszin vagy vegyesen ruszin és szlovák falvaiban megkezdődött a szlovák nyelv erőteljes térhódítása a ruszin nyelv rovására, amit a ruszin lemkó és a keleti szlovák dialektus egymáshoz való közelsége is elősegített. Mindezt (a ruszin értelmiség szinte teljes hiánya mellett) fokozta még a nagyobb létszámú szlovák értelmiség aktívabb elszlovákosítási propagandája, a szlovák nyelv nagyobb társadalmi presztízse és jobb elterjedtsége a magyar mellett a közigazgatásban, de még az a körülmény is, hogy a magyar közvélemény gyakran nemcsak a szlovákokat nevezte tótoknak, hanem a ruszinokat és a horvátokat is. Mind­össze húsz év telt el, és újabb váratlan fordulat következett be: az 1900-es népszámlálás már a magyar anyanyelvűek döntő többségét jelezte a ruszin anyanyelvűek csak 11,82%-os arány mellett. Hasonló képet mutatott az 1910-es népszámlálás is, amikor a magyar anyanyelvűek aránya elérte a szinte maximális 98,42%-ot. Ez feltehetően egyebek között az 1880-as-90-es években fellángolt magyar nacionalista, elmagyarosítási törekvésekkel magyarázható (ennek során például szinte minden szláv földrajzi nevet igyekeztek magyarosítani), valamint a hírhedt 1906-os Apponyi-féle oktatási törvénnyel. Emellett természetesen kétségbevonható az 1900-as és az 1910-es népszámlálások hitelessége is, mert az 1920-as népszámlálás adatai szerint a ruszin anyanyelvűek aránya hirtelen 91,32%-ra ugrott. Hasonlóképpen ugyancsak megkérdőjelezhető az 1930-as népszámlálás megbízhatósága is, amikor a ruszin anyanyelvűek hányada már csak 49,57%-t tett ki, valamint még inkább az 1941-es népszámlálásé (ruszin anyanyelvűek -15,4%, magyar anyanyelvűek- 84,5%). Az utóbbi szám kritikátlan elfogadása még akkor is indokolatlan, ha a figyelembe vesszük a 20-as-30-as évek erőteljes elmagyarosítási törekvéseit a komlóskai ruszinok vonatkozásában. Tamás Edit szerint a két világháború között a komlóskai ruszinok körében egyre nagyobb teret hódított a ruszin-magyar kétnyelvűség. Ebben egyebek között az is közrejátszhatott, hogy ekkor egyre többen vállaltak mezőgazdasági szezonmunkát a környező magyar falvakban, sőt időnként még távolabbi vidékeken is (például az Alföldön, a Dunántúlon stb.). 1930-ban egyébként Komlóska lakosainak 95,7%-a, míg 1941-ben 99,4%-a tudott beszélni magyarul. Mindezek alapján elképzelhető, hogy a számlálóbiztosok a népszámlálás során kritikátlanul magyar anyanyelvűnek deklaráltak sok magyarul beszélő komlóskai ruszint, feltehetően nem is kérdezve tőlük, minek vallják magukat.

Ez utóbbi feltevés alátámasztására hivatkozhatunk egyébként a komlóskai iskola statisztikai adataira. Az 1941-42-es tanévben ezt az iskolát hivatalosan Komlóskai Elemi Népiskolának nevezték és görög katolikus felekezeti intézményként tartották nyilván. Nos, az iskolai statisztikai adatok érdekes módon jelentős mértékben eltérnek a népszámlálási adatoktól. így például 1941-ben a komlóskai iskola tanulóinak 34,1%-át tekintették rutén (ruszin) anyanyelvűnek. Mindössze egy évvel később már 96,3%-ot, ami példátlanul nagy növekedést jelentett. Az utóbbi információ véleményünk szerint egyértelműen kétségbe vonja az 1941-es komlóskai népszámlálás ruszinokra vonatkozó adatának valódiságát, illetve hitelességét. Az utóbbi eredmény Tamás Edit szerint egyszerű figyelmetlenségből, tájékozatlanságból vagy politikai megfontolásokból születhetett.

Az a körülmény, hogy az 1941. évi iskolai statisztikai felmérés anyanyelvi hányadosa (mintegy 1/3) Komlóskán több mint a duplája az évi népszámlálási adatnak (1/6), egyáltalán nem lehet számunkra megnyugtató, különösen ha az 1942. évi iskolai statisztikai eredményhez (mintegy 96%) viszonyítjuk. Az anyanyelvi iskolai adatok ilyen rövid intervallumban történt ugrásszerű hullámzása ugyanis szintén megkérdőjelezi az akkori felmérések megbízhatóságát. Hiszen a valóságban tagadhatatlan tény, hogy Komlóska ruszin anyanyelvi túlsúlya - hivatalos kimutatásoktól és statisztikai felméréséktől függetlenül - már az 1880-as népszámlálástól kezdve a második világháború végéig igenis létező realitás volt. A ruszin anyanyelv megőrzésének sajátos jelenségéről beszélhetünk a ruszinok esetében ebben az időszakban. Hiszen Komlóskán a ruszin családok többségében egészen a második világháború végéig ruszin nyelven beszéltek egymás között otthon és a faluban. És ezt a szívós kötődést őseik anyanyelvéhez kitartóan ápolták, függetlenül a politikai és társadalmi változásoktól, attól a sok negatív hatástól, amely akadályozta őket ebben.

Amint az előbbiek során láttuk, Komlóska lakosságának anyanyelvi összetétele a 19. század elejétől a második világháborúig mind a különböző hivatalos felmérések, így a népszámlálások, mind az iskolai statisztikák szerint -kétségbe vonva ezzel egyébként e statisztikai adatok tudományos megbízhatóságát, illetve hitelességét - erősen hullámzott, mikor ruszin, szlovák, mikor magyar többséget mutatva ki. Ezzel szemben sokkal egyenletesebb volt a vallási megoszlás tükröződése szinte elsöprő arányú görög katolikus fölénnyel. Az utóbbiak aránya 1851-ben 91,75%, 1858-ban 95,02%, 1880-ban 93,58%, 1890-ben 94,94%, 1900-ban 95,68%, 1910-ben 96,26%, 1920-ban 99,58%, 1930-ban 97,31%, 1941-ben 96,50% volt. Már korábban említettük, hogy mind az 1806-os egyházi összeírás, mind Fényes Elek, illetve Hornyánszky Viktor adatai Komlóska esetében egyértelműen görög katolikusokról és ruszinokról beszélnek. Nos, valamivel később, az 1880-as népszámlálás során - véleményünk szerint hibásan és alaptalanul - kimutatott mintegy 90%-os szlovák anyanyelvű többség, párosulva a görög katolikusok mintegy 94%-os arányával természetesen nem jelenthette azt, hogy a komlóskai liturgia nyelve is elszlovákosodott volna, hiszen az egyházi szláv (ószláv) volt. A komlóskai liturgia nyelvének egyházi szláv változata egyébként akár magyarázata is lehetett az 1880-as népszámlálás során tévesen kimutatott mintegy 90%-os szlovák anyanyelvi többségnek, mert a számlálóbiztosok feltehetően összetéveszthették vagy egy kalap alávették az egyházi szláv és a szlovák nyelvet. Tehát Komlóskán akkor semmiféleképpen nem beszélhettünk ún. „szlovákokról", akiket Eperjes körzetében Hatyuk Vologyimir galíciai ukrán néprajzkutató nyelvileg szlovakizált görög katolikus ruszinoknak nevezett. Ennek alátámasztására egyebek között az 1890-es népszámlálás adatai is szolgálnak, amelyek szerint Komlóska lakosságának divatozó (többségi) anyanyelve a ruszin, ami - több mint valószínű - a helyi görög katolikus liturgia egyházi szláv nyelvével is összefüggésbe hozható. Az egyházi szláv liturgikus nyelv Komlóskán információink szerint mindaddig fennmaradt, amíg a falut 1912-ben az eperjesi egyházmegyétől a hajdúdorogi magyar görög katolikus püspökséghez nem csatolták, ami a magyar liturgikus nyelv bevezetésével járt együtt. Időskorú komlóskai lakosok elmondása szerint azonban a 20-as-30-as-40-es években még előfordult, hogy Kerekes Antal és Keresztes Ádám parókusok a magyar mellett egyházi szláv nyelven is miséztek, de alapjában véve elmondható, hogy ők sem voltak elkötelezett hívei és propagálói a ruszin nemzeti identitás megőrzésének. Sőt a magyarországi görög katolikus egyház törekvéseivel összhangban inkább a komlóskai ruszinok elmagyarosításán fáradoztak, pedig nagyon jól tudták, hogy Komlóska lakosságának túlnyomó többsége ruszin anyanyelvű volt, vagy ruszin gyökerekkel rendelkezett, hiszen családon belül és az utcán egymás között az emberek általában ruszinul kommunikáltak. De még így is Kerekes Antal és Keresztes Ádám parókusok tevékenysége Komlóskán sokkal hasznosabb volt, mintha ott helyettük akkor ukránszimpatizáns vagy ukrán érzelmű - Kárpátaljáról vagy Galíciából jött - görög katolikus papok miséztek volna, hogy ukránosítsák a komlóskai ruszinokat, ahhoz hasonlóan, ahogy az egyes kárpátaljai ruszin falvakban történt. Ez óriási kárt okozott volna a komlóskaiaknak, és ebben az esetben ma aligha beszélhetnénk ott ruszin nemzeti identitásról. Sajnos akkor nem akadt olyan kárpátaljai vagy kelet-szlovákiai ruszinul beszélő görög katolikus pap, aki önként vállalta volna a ruszin nemzeti eszme terjesztését a komlóskai lakosok körében. A komlóskaiak között szintén nem akadt olyan személy, aki elment volna tanulni az ungvári vagy az eperjesi görög katolikus papnevelő intézetbe, ahol esetleg esélye lehetett volna elsajátítani a ruszin nemzeti identitás lényegét, hiszen ekkor Magyarországon erre lehetőség nem nagyon volt, mert ruszin szellemű görög katolikus papnevelés nem folyt! Nemcsak a görög katolikus parókusok nem szolgálták a 20-as-30-as-40-es években a komlóskai ruszinok nemzeti identitásának ébresztését és megőrzését, hanem a helyi falusi elemi iskola tanítói sem. Hiszen Tamás Edit szerint hivatalosan a komlóskai görög katolikus elemi iskola 1927 és 1943 közötti tanítói, Leviczky István és Leviczkyné Réthy Ilona magyar nyelven tanítottak, pedig nyelvismeretük és oklevelük nemcsak a magyar, hanem egyúttal a ruszin nyelv oktatására is alkalmassá tette volna őket. Ilyen oklevelet feltehetően csak az ungvári tanítóképző intézetben szerezhettek.

A második világháború után, 1945. október 1-jén a komlóskai görög katolikus elemi népiskola statisztikai kimutatása szerint a tanulók száma összesen 195 fő volt, ebből 182 fő görög katolikus vallású, és 185 fő ruszin (rutén) anyanyelvű. Az oktatás csak magyar nyelven folyt, hiszen az egyetlen akkori tanító, Groholy Ágoston (1943 és 1948 között volt iskolaigazgató Komlóskán), igaz, görög katolikus vallású, de magyar anyanyelvű és magyar nemzetiségű lévén, valamint nem rendelkezvén a ruszin nyelv oktatására feljogosító tanítóképzői oklevéllel, sajnos nem tudott beszélni ruszinul olyan szinten, mint az 1927 és 1943 között a faluban tanító Leviczky házaspár. Nyelvismerete a magyaron kívül leginkább még a szlovákra és a németre terjedt ki. Módfelett furcsa azonban, hogy míg Kárpátalján 1939 és 1944 között a magyar fennhatóság alatt több száz ruszin oktatási nyelvű általános és középiskola működhetett, addig Komlóskán ebben az időszakban sajnos nem sikerült megvalósítani a ruszin nyelvű oktatást. Véleményünk szerint ezért nem is annyira a magyar hatóságokat lehetett okolni, hanem elsősorban a helyi kezdeményezés hiányát a lakosság, a tanítók és a görög katolikus papok részéről.

Ilyen előzmények után Komlóska ruszin lakosságát 1945-öt követően szocialista önkénnyel váratlanul egyszerűen szlovákká nyilvánították. Igaz, ennek az aktusnak már a múlt század második felében voltak bizonyos „előzményei", hiszen az 1880-as népszámlálás során a helyi lakosok mintegy kilenctized részét szlovák anyanyelvűnek minősítették. Az utóbbi okát korábban már részletesen kifejtettük. A második világháború után ebben mégis politikai tényezők játszottak közre. Rákosiék, illetve Kádárék állítólag azért deklarálták Komlóskát és a többi ruszinok által lakott magyarországi (főleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyei) falu lakosságát szlovákoknak és nem ukránoknak, mert így próbálták elkerülni a nagyobb szovjet „testvér" esetleges területi követeléseit. Hiszen a szovjet geopolitika egyik sarkalatos tézise volt a keleti szlávok által lakott és az ő fogalmazásuk szerint „ősidők óta orosz földek" újraegyesítésének szükségessége a Szovjetunió címszó alatt szereplő Nagyoroszországon belül.

Tamás Edit vizsgálata alapján Komlóskán a ruszin-szlovák tudat összemosódásának jelei csak a második világháború után jelentkeztek külső tényezők hatására. Szerinte a komlóskai ruszinok fokozatosan átvették a környező tót (szlovák) falvak besorolását, hiszen Magyarországon gyakran nemcsak a szlovákokat nevezték tótoknak, hanem a horvátokat és a ruszinokat is. Elbizonytalanodás volt tapasztalható a helyi ruszinok nyelvi hovatartozásának kérdésében is, hiszen tudatlanságuk miatt egyesek úgy vélték, hogy nem ruszinul, hanem szlovákul beszélnek. így Komlóskán az a sajátos helyzet alakult ki, hogy a helyi ruszinok „tót" önmegnevezés mellett továbbra is makacsul, főleg otthon, a családban ruszin anyanyelvüket használták. Öntudatos ruszin értelmiségi réteg hiánya Komlóskán, amely felvállalhatta volna helyben a ruszin nemzeti újjászületés mozgalmának irányítását, oda vezetett, hogy ez a falu viszonylag gyorsan integrálódott a magyarországi szlovák kisebbségi szervezetbe, a Szlovák Szövetségbe, valamint a hazai szlovák általános iskolai oktatási rendszerbe. így az 1970-es években Komlóskán szlovák óvoda épült, az iskola infrastruktúráját is bővítették, a falusi könyvtár állománya szlovák könyvekkel gyarapodott. A komlóskai szlovák általános iskola felső tagozata a 1970-es évek elején megszűnt, azután csak alsó tagozat működött. A felső tagozatos korú komlóskai gyerekek a 70-es évektől kénytelen voltak vagy a szomszédos Erdőhorvátiba naponta ingázni az ottani magyar általános iskolába, vagy a diákotthonnal is rendelkező sátoraljaújhelyi szlovák általános iskolában tanulni. Az utóbbiban az 1970-71-es tanévben 12, az 1995-96-os tanévben csak 4 komlóskai diák tanult, a maximális komlóskai diákszámot a következő tanévekben mérték: 1974-75: 36 fő, 1975-76: 37 fő, 1976-77: 37 fő, 1977-78: 40 fő, 1978-79: 40 fő, 1979-80: 36 fő.

1980 után a Sátoraljaújhelyen tanuló komlóskai diákok száma jelentősen csökkent. Ez több mint valószínű azzal volt magyarázható, hogy a komlóskai felső tagozatos diákok nagyobb számban már nem a sátoraljaújhelyi szlovák, hanem inkább az erdőhorváti és más környékbeli magyar általános iskolákban folytatták tanulmányaikat. Egyúttal ez arra is utal, hogy az 1950-60-70-es években tapasztalt erőteljes elszlovákosodási folyamat mellett Komlóskán a ruszinok körében 1980 után felgyorsult az elmagyarosodási asszimiláció is. Középiskolai tanulmányokat sajnálatos módon viszonylag kevés komlóskai diák végzett a budapesti szlovák gimnáziumban vagy különböző más magyar tannyelvű középiskolákban. Tovább tanulni főiskolán vagy egyetemen a komlóskaiak közül alig vállalkozott valaki, pedig éppen a helyi ruszin érzelmű, felsőfokú végzettségű értelmiség hiánya a faluban egyebek között nem tette lehetővé a ruszin nemzeti identitás felvállalását. Az igen kis számú értelmiség Komlóskán (pedagógusok, görög katolikus papok stb.) a második világháború utáni évtizedekben sajnos nem a ruszin újjászületés, hanem a helyi ruszinok elszlovákosításának vagy elmagyarosításának fő eszközévé váltak. így például a komlóskai szlovák általános iskola igazgatója, BG(1966-tól 1998-ig), aki mellesleg nem a faluban született, és így betelepülő jövevénynek számít, igen hosszú időn keresztül, több mint harminc évig tulajdonképpen semmit sem tett, hogy a helyi ruszinok megőrizhessék nemzeti identitásukat, hiszen ő szlovák származású. Egyebek között az ő gáncsoskodása miatt Komlóskán az alsó tagozatos iskolában, ahol az 1998-99-es tanévben csak 12 diák volt, a mai napig nem valósult meg a ruszin nyelv oktatása. Tíz évvel a rendszerváltozás után továbbra is csak magyar és szlovák nyelven tanítanak.

Sajnálatos módon Hattinger Gábor, aki 1991 és 1999 között a Magyarországi Ruszinok Szervezetének elnöke volt, és aki 1999 óta az Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnöke, nem tudta elérni, hogy a komlóskai alsó tagozatos iskolában ne csak elméletben, hanem a gyakorlatban is megvalósuljon a ruszin nyelv oktatása. Reméljük azonban, hogy a közeljövőben - BG önkényeskedése ellenére - a szinte teljes egészében ruszin lakosságú Komlóskán a diákok végre ruszin anyanyelvükön tanulhatnak a helyi iskolában. Hiszen egy másik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluban, Múcsonyban, ahol a ruszinok a lakosság mintegy kétharmadát teszik ki, már 1995 óta az alberttelepi általános iskolában Majomé Zsebesi Borbála tanárnő irányításával oktatják a ruszin nyelvet mintegy 60 diák számára. A múcsonyi iskola tapasztalatai igen kedvezőek, mert egyértelműen bizonyítják, hogy az anyanyelvi oktatás a ruszin nemzeti identitás megőrzésének egyik fő eszköze. Ezért égetően fontos lenne megvalósítani a ruszin anyanyelvi tanítást Magyarország „legruszinabb falujában", Komlóskán is.

Szeretnénk megjegyezni, hogy 1999-ben Budapesten alapfokú ruszin nyelvtanfolyam indult Jana Ljubov tanárnő közreműködésével.



IRODALOM
Ballagi G.: Zemplén megye. Megyei monográfiák. Budapest, 1893.
Balogh S.: Az 1946. február 27-i magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény. Történeti Szemle, 1979,1. szám, 59-87. o.
Borovszky S.: Zemplén vármegye. Magyarország vármegyéi és városai. Budapest, 1905.
Csikvári A.: Zemplén vármegye. Vármegyei szociográfiák. Budapest, 1940.
Fényes E.: Magyarország geográphiai szótára. 1-2. köt. Pest, 1851.
Fényes E.: Magyarország ismertetése statisztikai, földrajzi s történelmi szempontból. Pest, 1865.
Hodinka A.: A munkácsi görög-katolikus püspökség története. Budapest, 1909.
Hornyánszky V.: Geographicus Lexikon des Ungarn. Pest, 1864.
G. Jakó M.-Hőgye I.: A magyar-szlovák lakosságcsere és előzményei. Acta Archivistica, Miskolc, 1995.
Kafer 1.: Szlovákok. In Együttélő népek a Kárpát-medencében. Budapest, 1994.
Kővágó L.: Nemzetiségek a mai Magyarországon. Budapest, 1981.
Kővágó L.: Nemzetiségeink jelene. In Nemzetiségi füzetek, I. Budapest, 1976.
Lázár I.: Hová lett egy nemzetiség. In Kiált Patak vára, Budapest, 1974, 437-449. o.
Lexicon universorum... 1773. Budapest, 1920.
Magyarország helységnévtára. Budapest, 1863.
Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában, 1720-21. Magyar Statisztikai Közlemények, XX. kötet.
Paládi-Kovács A.: Ukrán szórványok a 18-19. században a mai Magyarország ÉK-i részén. In Népi kultúra - népi társadalom, VII. Budapest, 1973, 327-368. o.
Petik R.: Huszonegy éves a Sátoraljaújhelyi Szlovák Tanítási nyelvű Altalános Iskola és Diákotthon. Sátoraljaújhely, 1974.
Popovics T.: Kik is tulajdonképpen a ruszinok az interetnikus kapcsolatok tükrében. In Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei Budapest, 1996, 39-46. o.
Skrobinyec J.: Ukrán falu Magyarországon. Kárpáti Igaz Szó, Ungvár, 1975. VIII. 17.
Süli-Zakar I.: Tokaj-Hegyalja és környékének népmozgalma 1787 és 1970 között. In Borsodi Levéltári Évkönyv, III. Miskolc, 1980, 35-76. o.
Süli-Zakar I.: A Hegyköz földrajzi vizsgálata. In Studio Geographia, 3. Debrecen, 1980, KLTE.
Süli-Zakar I.: Demográfiai változások Borsod-Abaúj-Zemplén megye keleti részén 1970 és 1980 között. Borsodi Szemle, 2. Miskolc, 1981, 57-65. o.
Szabó K.-É. Szűke I.: Adalékok a magyar-szlovák lakosságcsere történetéhez. Valóság, 1982, 10. szám, 90-94. o.
Szarka L.:A szlovákok története. Budapest, 1994.
Tamás E.: Asszimilációs mikrovizsgálatok. Zempléni esettanulmányok. In Acta Geographica Debrecina, XXXII. Debrecen, 1994,183-201. o.
Tamás E.: A Zempléni-hegység nemzetiségi viszonyainak változása a 18. századtól napjainkig. In Szülőföldünk, 21-22. Miskolc, 1994, 79-80. o.
Tamás E.: Dél-zempléni nemzetiségek a statisztikák tükrében. In Dimenziók, 2. Miskolc, 1994. 49-66. o.
Tamás E.: Komlóska. Komlóska, 1998.
Udvari I.: Ruszinok a XVIII. században. Nyíregyháza, 1992.
Zsírosné Jobbágy M.-Zsíros M.: Ruszin szigetek Észak-Magyarországon. In Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei. Budapest, 1996, 47-53.o.


Читать далее

A mai ruszin nép mintegy tucat etnikum ötvözeteként jött létre


Sok magyar történész a múltban és jelenleg azt a koncepciót támogatta, illetve támogatja, hogy a ruszinok beszivárgása a történelmi Magyarország területére csak a tatárjárás után kezdődött a XIII: század második felében és a XVIII. századig tartott. A magam részéről úgy vélem, hogy a honfoglaló magyarok azon a területen, amely ma Kárpátaljához tartozik, már találkoztak ott élő szlávokkal, akik több mint valószínű fehér horvátok és fehér szerbek voltak, a mai horvátok, illetve szerbek ősei. Hiszen amikor a VI-VII. században a fehér horvátok, illetve fehér szerbek nagyobb része az avarok nyomására kénytelen volt a Kárpát-medencei őshazából délebbre vándorolni a Balkán-félsziget térségébe, kisebb részük mégis a Kárpát-medencében maradt, így egyebek között azon a Sterületen, amely ma Kárpátalja és Kelet-Szlovákia néven szerepel. Ezt támasztják alá egyes krónikák is. Laborc fejedelem is minden valószínűség szerint fehér horvát volt, a nagymorvai fejedelem vazalusa. Nos, az említett fehér horvátok, illetve fehér szerbek voltak a mai kárpátaljai ruszinok legrégibb szláv ősei.
Tekintettel arra, hogy a honfoglaló magyarok találkoztak itt még Zalán bolgár vezérrel is, feltételezhető bizonyos létszámú bolgárok jelenléte is, annál is inkább, mert a Nagybolgár állam északi csücske akkor benyúlt a mai Kárpátalja területére.
Azt, hogy a fehér horvátok voltak a ruszinok ősei, egyébként ma már nem tagadják egyes ukrán történészek sem (pl. Penyák Sz. I., Balahuri E. A.). Igaz az ukrán történészek egy része úgy véli, hogy a fehér horvátok keletszlávok voltak, amire viszont nincs semmi bizonyíték. Más kérdés, hogy az őshazában a fehér horvátok általában a kelet-szlávok nyugati szomszédai voltak, még ha részt is vettek Oleg kijevi fejedelem Bizánc elleni hadjáratában, amire olyan nagy előszeretettel hivatkoznak az ukrán történészek. Az ilyen hadjáratokban ugyanis nemcsak a kelet-szlávok, hanem mint szövetségesek más szlávok, varégok, sőt még különboző török népek is részt vettek. Nos, a fehér horvátok több mint valószínű vagy nyugat-szlávok, vagy köztes szlávok voltak a nyugat-szlávok és a kelet-szlávok érintkezési zónájában. Mint ilyenek, nemcsak a mai ruszinok legrégebbi szláv ősei voltak, hanem egy részük, amely az időszámításunk utáni első évezred második felében a mai ukrajnai Galícia területén élt, részt vett sok más etnikummal (óorosz, lengyel, litván, vlah, kun, avar, besenyő, kazár, tatár stb.) együtt a mai ukrán etnikum sok évszázados formálásában és kialakításában.
A mai ruszin etnikum kialakulása pedig egészen más úton ment végbe több mint ezer év alatt a kárpát-medencei olvasztótégelyben: a legrégibb szláv ősök – mint már említettem –fehér horvátok voltak, rajtuk kívül ezt a szerepet betöltötték még a fehér szerbek, akik a fehér horvátok nyugati szomszédai voltak. A későbbiek során a ruszin etnikum formálásában még meg kell említeni az avarok, a bolgárok, óoroszok, vlahok, szlovákok, lengyelek, litvánok, ukránok, magyarok, németek stb. szerepét is. Tehát a mai ruszinok nem kizárólag csak óorosz, illetve ukrán származásúak, amint azt állítják az orosz, illetve ukrán történészek, hanem egy külön közép-szláv köztes etnikumot képeznek, amely a nyugat-szlávok, kelet-szlávok és dél-szlávok érintkezési zónájában jött létre. Mint ilyenek a mai ruszinok sajátos történelemmel, kultúrával, nyelvvel, tradíciókkal, identitástudattal rendelkeznek és sok mindent magukba szívtak azon etnikumok tulajdonságaiból, vonásaiból, jellemzőiből, szokásaiból stb., amelyek részt vettek a ruszinok kialakulásában. Nagyon fontos még hangsúlyozni, hogy a ruszinok fő szálláshelye, a mai Kárpátalja a történelem során soha nem tartozott a Kijevi Rusz fejedelemséghez, amint azt az orosz, illetve ukrán történészek állítják, nyilvánvalóan politikai manipulációs szándékkal, hogy ezzel is alátámaszthassák Kárpátalja második világháború utáni szovjet bekebelezésének állítólagos jogosságát. Ezzel szemben történelmi tény, hogy ez a terület több mint ezer évig a történelmi Magyarország szerves része volt és a történelmi Magyarországon a ruszinokat nem ukránként, hanem külön szláv etnikumként kezelték.

Popovics Tibor Miklós
Читать далее

17 мая 2011 г.

Ruszinokról


Már a ruszinoknak többféle elnevezésük is van: ruténok, kárpátukránok, rusznyákok, kisoroszok.A "ruszin" szó régi hagyományokra tekint vissza: egyfelől a „rusz” országrészeket jelentette, amelyek a mai Ukrajnát és Belorussziát ölelik fel, másfelől a Lengyel Királyságban és a Litván Nagyhercegségben alkalmazott írott nyelvet. Mindkét vonatkozásban ellentéte tehát az orosznak.Már 19. századi Habsburg Birodalomban is használták a "rutén" kifejezést - jóllehet következetlenül, rendszertelenül - az ukránok megjelölésére. Korszerűbb alkalmazásában a Kárpátok hegységeiben és hegyoldalain élő keleti-szláv népeket jelöli a szó.
A ruszinok
A ruszinok egy köztes szláv nép, Európa kellős közepén a Kárpát-medence olvasztó tégelyében, a Kárpátok hegyláncainak északi és déli lejtőin. Hazájuk, mely Kárpátaljai Rusz néven vált ismeretté a keresztúton terül el, ahol Ukrajna, Szlovákia és Lengyelország határai találkoznak. Magyarországon és a fent említett országokon kívül Európában még kisebb számban élnek ruszinok Romániában, Jugoszláviában,Csehországban és Németországban. Kanadában és USA-ban számuk mintegy 600ezer fő, Ausztráliában pedig 15ezer.Állítólag, hogy a ruszinok ősei fehér horvátok voltak. Konstantin görög császár 950-benazt írta, hogy lemkek és bolykok lakják a Bobinoju-hegy túloldalát, azt a vidéket, amit610 körül hagytak el a horvátok.A legnagyobb szláv népcsalád egy germán törzstől kapta a nevét. A ruszin szó eredetijelentése ugyanis északi germán-t, skandináv-ot jelent. A VIII. században, amikor a keletiszlávok ősei a történelem korszakába léptek, nem volt se közös nevük, sem közigazgatásilag megszervezett államuk. Állandó volt a viszály törzseik, falvak között. A legrégibb irat erről a Nesztor-krónika (1000) mely szerint az Iljmen-tó környékén élő szláv törzsek megunták a sok viszálykodást, egyesültek és a tengeren túli Ruotsi (Ruszj) nevű skandináviai törzstől (varégok) kértek segítséget. Ruotsi törzs elfogadta a meghívást és először az Iljmen-tó környékét szállta meg, majd a Dnyeper mentét is és Kiev (Kijev) központtal megszervezte az államot közigazgatásilag. A Ruotsiak vezetője Rusik (Rurik) volt. Az általuk megszállt terület a ruotsiak földje, azaz Ruszka Zemlja, röviden a Ruszj nevet kapta. A megszállók kétévtized multán annyira beleolvadtak a szláv többségbe, hogy semmi nyomot nem hagytakmaguk után. Unokáik már tiszta szlávok. A közigazgatásilag megszervezett területnek Ruszj lett a neve (Kijevi Rusz) lakosai pedig származásukra való tekintet nélkül a ruszin, ruszkij nevet kapták. A 912. évi szerződés, melyet Oleg kijevi fejedelem kötött a görögökkel, a fejedelemség lakosait már ruszinoknak nevezi. A XII. századig csak a kijevi fejedelemségnek volt Ruszj a neve, ettől kezdve lassan a többi fejedelemség is átvette az elnevezést.A XIII. században a tatárok elpusztították Kijevet. Így alakult meg délen a holics-velhíniai,északon a vladímiri, illetve moszkvai fejedelemség. Az előző a kijevi jogutódjának tartotta magát, de mert jóval kisebb volt annál, így Mala Ruszj-nak nevezték el. Közben a moszkvai megerősödött, s azért, hogy megkülönböztessék a kis-oroszoktól, elnevezték Nagy-Oroszországnak. Ezt az elnevezést aztán átvette a keleti szláv irodalom és a világ is. A magyar oklevelek a XVIII. század végéig csak a kijevi, illetve a holics-velhíniai fejedelemség lakosait hívja oroszoknak, a moszkvai fejedelemség lakóinak neve muszka, moszkovita. 1667-ben Kis-Oroszország nagyobbik része Nagy-Oroszországhoz került, majd néhány évszázad elteltével, hogy megkülönböztessék magukat a moszkovitáktól, felvették az ukrán nevet, ami "szélen lévőt" jelent. Ezek után csak a holicsi és a Magyarországon élő kis-oroszok maradtak ruszinok.Mivel az ukranizmus a XIX. században Gácsország (Galíciában) is tért hódított, így a holicsi ruszinok is elvetették a ruszin nevet. A XX. századra már csak Magyarországon a kárpátaljaiak nevezték magukat ruszinoknak. Latinul és magyarul ruthéneknek. Számolnunk kell azzal, hogy a ruszin terminus történelmileg összefogja több nemzetiség gyökereit. Például a galíciai-volhíniai lakosságot a magyarok oroszoknak nevezték, az Osztrák-Magyar Monarchia idején pedig már ruszinoknak nevezték őket.A későbbi történelem folyamán a Habsburg-dinasztia befolyásával oroszokból ruszinok, majd I. világháború befejeztével ruszinokból ukránok lettek, mely tendencia a mai napig tart. Cirill és Metód bizánci görög misszionáriusok 862-ben elviszik kereszténységet a Kárpátoktól délre élő ruszinok, akik fel is veszik azt. Létrehozzák a przemysli egyházmegyét a IX. században és így a Lemko területre is elkerül a kereszténység.(A mai Lengyelország déli része és Szlovákia északi-keleti vidékei.) 1396-ban a podóliai Koriatovics Tódor fejedelem letelepszik Munkácson és megalapítja az ortodox Szent Miklós kolostort a Szerzetes-dombon. 1440 körül a ruszinok első püspökei kormányozni kezdenek Munkácson.1692-ben a przemysli ortodox egyházmegye csatlakozik a Rómával létrejött egyházi unióhoz.1703-1711 a ruszinok csatlakoznak II. Rákoczi Ferenc magyar fejedelem, Munkács urának sikertelen szabadságharcához a Habsburg uralom ellen. Ekkor válik nyilvánvalóvá a ruszinok elkötelezettsége Rákóczi és a magyarság iránt. Ezt a hűséget Rákóczi azzal ismeri el, hogy a ruszinokat "Gens fidelissima" -nak, azaz "legkedvesebb népem"-nek nevezi, amire a ruszin nép a maga bátorságával, vezére iránti szeretetével rá is szolgált. 1771-ben létrehozzák az önálló munkácsi görög katolikus egyházmegyét, melynek székhelyét 1780-ban áthelyezik Ungvárra.Lucskaj Mihály 1830-ban kiadja az első ruszin nyelvtan könyvet.1847-ben Alexander Duchnovics kiadja az első ruszin nyelven írt iskolai tankönyvet.Az 1848-49-es szabadságharcban is magyarral együtt harcoltak a Habsburg birodalom ellen. Míg azonban II. Rákóczi Ferenc seregében főleg a parasztok ontották vérüket, 1848-49-ben a ruszin értelmiség sietett Kossuth zászlaja alá. Az ungvári papnövendékek hittestvérük. Vasvári Pál példáján felbuzdulva, honvédnek álltak be, és a magyar szabadságért harcoltak.1850-ben megalakul az első ruszin kulturális egyesület, melynek vezetője Alexander Duchnovics volt. A kurdokhoz hasonló politikai helyzetüknél fogva (nincs államuk) egymás közötti kapcsolataikat főleg a ruszin kultúra ápolása, annak átörökítése, ezek különböző fesztiválokon való bemutatása révén tartják. 1919. szeptember 10.- Saint-Germain-i egyezmény aláírásával kezdve lett, ahol is államuk megalapításával a Podkarpatszka Rusz (Ruthenia) államnevet kapták.(6 hónapig állt fenn!) 1939. március 15-én Kárpát-Ukrajna kinyilvánítja függetlenségét. A két világháború közötti politikájának megfelelően Magyarország Kárpátalját visszacsatolja, így vissza áll az ősi egység. Ungváron 1941-ben megalapítják a ruszinság első tudományos szervezetét, a Kárpátaljai Tudományos Társaságot. (A Magyarországi Ruszin Tudományos Intézet ennek a társaságnak az utódjaként működik.) Szomorú esemény következik be a ruszinok életében 1945. június 29-én. Csehszlovákia átadja Podkarpatszka Ruszt (Kárpátaljai Ruszt) a Szovjetuniónak. 1991. december 1-jén megerősítik Ukrajna függetlenségét. Kárpátalja lakosságának több mint 78 százaléka a terület önállósága mellett teszi le a voksát, amit az Ukrán Kormány a mai napig sem vesz tudomásul, megsértve ezzel az alapvető emberi jogokat.

RUSZINOK EREDETE
Van-e a hazai ruszinoknak anyaországuk? Ha lenne Kárpátalja lenne az, ahol jelenleg kb. 900.000 ruszin él. Ez a terület csaknem ezer évig Magyarország rész volt. Az első világháború után Csehszlovákiához, a második világháború után pedig a Szovjetunióhoz tartozott. Ez a felsorolás bizonyítja, hogy Kárpátalja soha nem tartozott Ukrajnához, mégis a felbomlott Szovjetuniónak ez az utódállama görcsösen ragaszkodik ehhez a területhez a mai napig, ugyanakkor az itt élő ruszinoknak, magyaroknak, németeknek és egyéb kisebbségeknek nem biztosítja az alapvető nemzetiségi jogokat sem. Erről tanúskodik az 1990. évi kárpátaljai referendum, melynek alkalmából a hétféle nemzetiségű lakosság 78 százaléka Kárpátalja autonómiát követelte, de az ukrán kormány e jogos követelést visszautasította. Nem véletlen tehát, hogy ezek után külföldön alakult meg Kárpátalja, azaz Ruthénia illegális kormánya.

A ruszinok területi elhelyezkedése

A Ruszin Élet korábbi számaiban már vizsgáltuk a ruszinok eredetét és történetük egyes aspektusait. Ily módon képet kaptunk arról, hogyan fejlődött ez az etnikum az idő dimenziójában. Indokolt ugyanakkor feltárni ennek a folyamatnak a térbeli vonatkozásait is. A ruszinok területi elhelyezkedése jelenleg a következőképpen néz ki. Ezzel kapcsolatban talán érdemes megjegyezni – és erről szintén már tettem említést korábban -, hogy a mai ruszinokat joggal nevezik Közép – Európa kurdjainak, hiszen szétszórva élnek a régió 8 országában: Ukrajnában, Szlovákiában, Lengyelországban, Csehországban, Magyarországon, Romániában, Szerbiában és Horvátországban.A legtöbben (becslésem szerint mintegy 770-800 ezren ) Ukrajnában, Kárpátalján élnek 10 városban, 28 város jellegű településben és mintegy 560 faluban. Ruszinok kivétel nélkül minden kárpátaljai faluban találhatók (tehát 561-ben) és ha figyelembe vesszük, hogy ezek közül csak 72 falu magyar és néhány falu román többségű, akkor mintegy 480 falu ruszin többségű.

Az említett 561 kárpátaljai falu közigazgatásilag 257 községi tanácson belül funkcionál. Ruszin többségű minden kárpátaljai város és városi jellegű település. Az ukrajnai Kárpátalja (vagy Kijevhez viszonyítva Kárpátontúl) megye járásai közül ruszin többségű 11. (huszti, ilosvai, munkácsi, nagybereznai, ökörmezői, perecsenyi, rahói, szolyvai, técsői, ungvári és volóci) és csak 2 járás (berekszászi és nagyszőlősi) magyar többségű.
Szlovákiában a ruszinok száma a legutóbbi 1991-es népszámlálás adatai szerint a következőképpen alakult: közülük mintegy 17 ezer fő ruszin nemzetiségűnek vallotta magát, mintegy 14 ezer fő ukránnak és mintegy 2 ezer fő orosznak. Ugyanakkor ruszin anyanyelvűnek deklarálta magát 49.100 fő, ukrán anyanyelvűnek pedig 9.500 fő. Tekintettel arra, hogy az erőteljes elszlovákosítás miatt nagyon sok szlovákiai ruszin a legutóbbi népszámláláson szlováknak vallotta magát (pedig a családban még most is gyakran beszélik a ruszin nyelvet), egyes becslések szerint a ruszinok száma Szlovákiában elérheti akár a 120-130 ezer főt is. Szlovákiában a ruszinok főleg Kelet-Szlovákiában (egyes források szerint mintegy 300 településen, mások szerint több mint 250-en), különösen a felsővízközi, homonnai, nagymihályi, varannói járásban,kisebb mértékben a bártfai, eperjesi, kassai, ólublói, tőketerebesi járásban élnek, nagyjából egy tömbben, illetve sávban. Kisebb szórványokban Szlovákia más részein is megtalálhatók, elsősorban Pozsonyban.
Lengyelországban a ruszinok számát mintegy 60 ezer főre becsülik. Igen szétszórtan élnek főleg a délkelet-lengyelországi vajdaságokban (Krynica térségében, valamint Grybow-tól, Jaslo-tól, Dukla-tól, Lesko-tól, délebre, Sanok-tól pedig délnyugatra), valamint Alsó-Sziléziában Legnica térségében és a lengyelországi tengermellék egyes településeiben. Ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy 1945-1947-ben az akkori lengyel kormány több 100 ezer lemkó ruszint erőszakkal arra kényszerített, hogy hagyják el ősi dél-kelet-lengyelországi szállásterületüket. Egy részüket (mintegy 60%), az úgynevezett lakosságcsere révén- azon a címen, hogy őket ukránoknak dekralálták – a Szovjetunióba Ukrajnába deportáltá 1945-ben. Más részüket (mintegy 40%),a szerencsésebbeket a Lengyelországból kitelepített németek helyére Alsó Sziléziába és a lengyelországi tengermellékre internálták, 1947-ben a szégyenletes, úgynevezett Visztula-akció során. Az utóbbiak közül egyre több ruszin költözött vissza a délkelet-lengyelországi ősi szállásterületre, különösen a rendszerváltozás óta.
Csehországban hivatalos adatok szerint 1,7 ezer ruszin él (becslések szerint számuk mintegy 12 ezer fő). Főleg Prágában, Brünnben és szétszortan sok más településen találhatók, különösen a Szudéta-vidéken. Az utóbbi vidékre a második világháború után kitelepített németek helyére kerültek a Kelet-Szlovákiából történt szervezet áttelepítés révén.
Magyarországon a ruszinok számát csak becsülni lehet (mintegy 5-6 ezer fő), mert még a legutóbbi 1989-es szocialista népszámlálás során is őket nem tekintették külön etnikumnak és ehelyett jogtalanul szlovákoknak deklarálták. Így a második világháború óta a magyarországi ruszinok számáról hivatalos adatok nem jelentek meg. Ma Magyarországon a ruszinok fő szállásterülete az ország északkeleti részén van, főleg Borsod-Abaúj-Zemplém és kisebb mértékben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Fontos megemlíteni, hogy az északkelet-magyarországi ruszinok nagyobb része szinte teljesen elmagyarosodott, különösen jellemző ez a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére. A mai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is jelentős volt a ruszinok elmagyarosodása, sőt talán egyes esetekben elszlovákosodása, de mégis itt maradt fenn viszonylag a legjobban a ruszinok nemzeti identitása, elsősorban két település esetében: a mintegy 440 lakosú Komlóskán, amely joggal a mai Magyarország legruszinabb falujának tekinthető, mert az ottaniak legalább 95% ruszin, valamint a 3,6 ezer fős Múcsonyban, ahol a lakosság mintegy kétharmada ruszin. Az utóbbiban Magyarország első ruszin önkormányzata jött létre 1995-ben és az ottani általános iskolában fakultatív ruszin nyelvoktatás indult 1996-ban. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vannak még más települések is, ahol a helyi lakosok beszélik (ha hiányosan is) vagy megértik a ruszin nyelvet, esetleg ruszin népdalokat vagy imaszövegeket is tudna: Erdőhorváti, Kány, Mogyoróska, Oroszgadna. Mondható ez Abod, Filkóháza, Görömböly, Irota, Rakaca, Rudabányácska, Sajópálfala, Tornabarakony, Vajdácska, Végardó, Viszló stb. esetében is. A XVIII. Században mindenesetre még több tucat település volt a mai Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén, ahol ruszinok is éltek. Északkelet-Magyarországon kívül ruszinok jelenleg szétszortan még sokfelé élnek hazánkban: a legnagyobb számban Budapesten.
Romániában egyes források szerint a ruszinok száma mintegy 20 ezer főre becsülhető (hivatalos adatok szerint mintegy 1 ezer fő), Főleg Máramaros megyében mintegy 18 településen (Felsőróna, Karácsonyfalva, Kassópolyana, Máramarossziget, Ruszkópolyana, Ruszkova, Remete, Rónaszék, stb.) élnek ruszinok. Arad megyében szintén van egy ruszinok is lakta falu Németpereg. Ezenkívül szétszórtan az országban máshol is találhatók, így például Kolozsvárott és Bukarestben.
Szerbiában a legutóbbi 1991-es népszámlálás adatai szerint mint egy 17,9 ezer ruszin és mintegy 2 ezer ukrán élt (más hivatalos források szerint a ruszinok száma mintegy 19 ezer fő, becslések szerint mintegy 25 ezer fő volt. A szerbiai ruszinok főleg Bácskában és a vajdasági Szerémségben több mint egy tucat településen találhatók. A legruszinabb település Szerbiában Bácskeresztúr (1991-ben 5.632 lakossal, ahol zömmel ruszinok élnek), amelyet gyakran a szerbiai ruszinok „fővárosának” is szoktak nevezni. Ott működik a világ egyetlen ruszin tannyelvű gimnáziuma. Az ugyancsak bácskai Kucorán a ruszinok száma, 2.462 fő volt (1991-ben), Újvidéken pedig 2.300 fő. Figyelemreméltó ruszinok is lakta települések még Bácskában: Sajkásgyörgye, Verbász, Boldogasszonyfa, Bácstopolya, Zentagunaras, Kula, Torsza, stb. valamint a vajdasági Szerémségben: Bacsinci, Berkaszovó, Bikics, Dol, Indzsija, Szremszka, Mitrovica, stb. A felsorolt településeken kívül ruszinok szétszortan kisebb létszámban még sok más helyen is élnek Szerbiában.
Horvátországban hivatalos adatok szerint a ruszinok száma mintegy 3,5 ezer fő, becslések szerint pedig mintegy 5 ezer fő. A legutóbbi gyilkos délszláv háború előtt a horvátországi Szerémségben Vukovarun (974 fő), Petrovciban (737 fő), Mikluševciban (493 fő)stb., míg Szlavoniában Vinkovciban és a környező Andrijevciban (együttvéve 209 fő), a Dakovo környéki Pišorevciban (44fő), a Zsupanja környéki Rajevo Seloban és Gunjaban (együttvéve 136 fő), Eszéken és környékén (105 fő),valamint, Fiuméban/Rijekában (85 fő), és Zágrábban (141 fő),stb. éltek. A testvérháború során a horvátországi ruszinoknak, különösen Vukovaron, Petrovciban és Mikluševciban emberveszteségeik is voltak, ezenkivül sokan közülük erőszakos kitelepítés szenvedő alanyai lettek. Kénytelenek voltak menekülni minden vagyonukat hátrahagyva különböző helyekre, főleg Zágrábba, részben külföldre, elsősorban Németországba. Csak az utóbbi időben egyesek közülük lassan kezdenek visszaszálingózni korábbi lakóhelyükre, amit a délszláv helyzet ingatag stabilizálása tette lehetővé.
Az USA-ban a ruszinok száma hivatalos adatok szerint mintegy 12,5 ezer fő, becslések szerint mintegy 620 ezer fő. Főleg Pensylvania államban élnek, de szorványokban az USA egész területén, így egyebek között New Yorkban, Floridában, Kaliforniában, a Nagytavak vidékén stb.
Kanadában becslések szerint mintegy 20 ezer fő a ruszinok száma, míg Ausztráliában mintegy 2,5 ezer fő. Németországban pedig néhány ezer fő.

Dr. Popovics Tibor Miklós
(A térképek forrása: P. R. Magocsi professzor; Torontói Egyetem, Kanada)

http://www.ruszinok.hu/

Читать далее

29 дек. 2010 г.

Життєвий та науковий шлях вченого з Угорщини


          Пропонуємо  читачеві короткий виклад життєвого і наукового шляху вченого. Одного з відомих дослідників проблем економічної географії, історії народного господарства Угорщини, історії греко-католицької церкви Угорщини, громадського діяча Тібора Міклоша Поповича.

          Розвал радянської імперії обумовив позбавлення дослідників від пут єдиної вірної методології, відкрив можливість до вільного спілкування із загалом європейських учених. Особливий проґрес у проведенні конференцій та спільних досліджень спостерігається в україно-польських та україно-болгарських контактах. Очевидно, спільне слов’янське коріння, близькість мов, а подекуди й історичної долі, сприяють цьому. Україну й Угорщину також поєднує спільне історичне минуле. Однак мовний бар’єр до певної міри робить контакти істориків не такими регулярними та плідними.

        Як у нас, так і в сусідів, фахівці, які вільно володіють українською та угорською мовами, є унікальним скарбом. До їх числа необхідно віднести відомого угорського вченого, який не так давно відзначив своє 70-річчя – Тібора Міклоша Поповича.
         Науковців Миколаївського державного гуманітарного університету ім. Пет-ра Могили
з угорським ученим поєднала співпраця на ниві дослідження інтеґра-ційних процесів країн Чорноморсько-Балтійського реґіону.
        Тібор Міклош Попович народився 5 травня 1938 року в селі Горінчово поблизу Хуста (на той момент терени входили до складу Чехословаччини) в родині сільських учителів. Так склалося, що у пошуках заробітку сім’я досить часто переїздила, проживаючи в різних населених пунктах Закарпаття. Тому майбутній науковець навчався в школах з угорською, українською та російською мовами викладання. Це, зрештою, не було суттєвою перешкодою у набутті знань, адже його родина мала інтернаціональне та полірелігійне коріння. По материнській лінії один із предків походив з острова Сардинія. Він у складі наполеонівської армії дістався Закарпаття і там одружився на дівчині греко-католицького віросповідання з села Малий Березний, яка мала українське та угорське коріння. Саме від цього шлюбу народився дід Тібора по матері. По батьківській лінії його предки походили з Чорногорії (Цетіне та Котор) і були чорногорськими сербами православного віросповідання. Один із цих
предків, Йован Попович, рятуючись від переслідування турків ще в рамках так  званого “великого переселення сербів до Угорщини” (кінець ХVІІ ст.), потрапив до одного з містечок, розташованих на північ від Буди. Дід по батькові, Іван Попович, народився у селі Гудя, був випускником Ужгородської семінарії і правив як греко-католицький учитель-священик. Принагідно зазначимо, що родина славилася  своїми священиками, і тому прізвище Попович відповідало своїй сутності.
          Той факт, що Тібор Міклош Попович має декілька етнічних коренів та релігійних ознак, обумовив його толерантність щодо етнорелігійних питань. На період 1956-1961 років припадає його навчання у найпрестижнішому радянському вузі –Московському університеті імені М. Ломоносова, де Попович-студент слухав лекції знаменитих географів, економістів, істориків та етнографів (В. Анучіна, О. Богомолова та ін.). У стінах університету формувався його широкий міждисциплінарний науковий світогляд.
         З 1965 до 1968 року навчався в стаціонарній аспірантурі кафедри економічної географії Московського університету імені М. Ломоносова. Після успішного завер-шення навчання був направлений на роботу в Ужгородський державний універ-ситет. Однак відсутність партійності не дозволила витримати конкуренцію із креатурою місцевих партійних органів у намірах посісти місце на одній із кафедр.
        Очевидно, ця глибока моральна травма й обумовила рішучий крок молодого науковця, котрий скористався із нагоди перебратися у серпні 1969 року до Угор-щини. Розпочався кардинально новий період життя. Учений зайняв посаду наукового співробітника Інституту економіки харчової промисловості в Будапешті.
        Невдовзі він став автором та співавтором декількох монографій. У 1971 році його було поновлено в колись утраченому угорському громадянстві. Важливою віхою на життєвій ниві став перехід у 1974 році на роботу до найпрестижнішого навчального закладу Угорщини – Будапештського університету, де він пропрацював упродовж сімнадцяти років, до виходу в 1991 році на пенсію. Відмінне володіння багатьма європейськими мовами, наукові здобутки поставили Тібора Міклоша Поповича в ряд найвідоміших науковців континенту. Він був учасником та організатором численних міжнародних форумів, у тому числі Міжнародного географічного конґресу, що відбувся у Москві в 1976 році.
         Вихід на пенсію не спричинив завершення наукових досліджень та активної ромадської роботи. Розвал соціалістичної системи обумовив покращення в Угор-щині ситуації з національними меншинами. Тібор Попович був біля витоків “Організації русинів Угорщини”, а з 1996 р. і Русинського наукового інституту. У 2002 році він – організатор і голова русинського культурного об’єднання “Будителі”.
          Шануючи релігію пращурів, відроджуючи національних  традиції русинів (українців)
Угорщини, науковець далекий від політизації русинського питання – мова, культура, історія предків стоять на першому місці його щоденної невтомної дослідницької праці та громадської діяльності.
        Тібор Міклош Попович – автор шести монографій та шести розділів у книгах, більше як ста публікацій у наукових часописах, що вийшли угорською, українською, російською, польською, англійською, німецькою, естонською мовами. Він – член Угорського етнографічного товариства, Угорського географічного товариства, Угорського товариства харчової промисловості, Угорського товариства істориків,  Асоціації україністів Угорщини.


                                                                       

Читать далее

Міжнародна наукова конференція «Географічні засади вирішення регіональних проблем»



        18-19 листопада 2010 року на базі Кам’янець-Подільського національного університету імені Івана Огієнка відбулася міжнародна наукова конференція «Географічні засади вирішення регіональних проблем».
На конференції були присутні понад 40 учасників зі Львова, Вінниці, Києва, Умані, Рівного, Тернополя, Одеси, Чернівців, Кам’янець-Подільського та інших наукових осередків. Були присутні директор НПП «Подільські Товтри», Карпатського національного природного парку, член Асоціації україністів Угорщини, географічного товариства Угорщини Тібор Міклош Попович.
       Робота проводилась у секціях «Регіональні проблеми в працях видатних географів. Ландшафтознавчі підходи до вирішення регіональних проблем», «Регіональні суспільно-географічні проблеми», «Географічні основи збалансованого природокористування в процесі вирішення регіональних проблем».
        Основна увага була зосереджена на вирішенні регіональних проблем з позицій системного підходу. Це конкретизувалось у доповідях представників двох ландшафтознавчих шкіл України доктора географічних наук, професора, завідувача кафедри конструктивної географії і картографії Львівського національного університету імені Івана Франка Петліна Валерія Миколайовича і доктора географічних наук, професора, завідувача кафедри фізичної географії Вінницького державного педагогічного університету імені Михайла Коцюбинського Денисика Григорія Івановича. Основою вирішення наявних проблем було визнано різнотерміновий ландшафтний прогноз, що базується на системі моніторингу території.
      Запропоновано проводити конференцію «Географічні засади вирішення регіональних проблем» періодично.

                                                                                                  Веб-сайт Кам’янець- Подільського НУ


Читать далее

6 сент. 2010 г.

Könyvek a „gens fidelissimáról” és Kárpátaljáról


Ruszinok nyomában

Sasvári László eredeti fotókkal illusztrált kötete egy elsüllyedt világ dokumentumait gyűjti egybe. Előzménye az a Térképkiegészítés címmel megjelent közlemény, amely korábban a Ruszynszkij Zsivot hasábjain jelent meg. Egyben folytatója is annak a munkának, amelynek során a kérdéskör egyik leglelkesebb követője, P. R. Magocsi összeállította a ruszinság etnikai és földrajzi térképét.

Dr. Sasvári László, dr. Popovics Tibor Miklós és Zelles László hosszas terepmunkát követően először a Magyar Rádió ruszin adásaiban számolt be az eredményekről, a ruszin görög katolikus hagyományok magyarországi „őrhelyeiről”. Egy olyan letűnt világ emlékeit tárja elénk ez a könyv, amely tematikusan követi végig a ruszinok betelepülése utáni korszak magyarországi vármegyéit és azok ruszin kapcsolatait. Ez a könyv is bizonyítéka annak, hogy a ruszin nemzetiségnek kiterjedt közép-európai kapcsolatai voltak, szemléletében és életmódjában a közép-európai népek közösségébe tartozik, és évszázados együttélése a magyar és más népekkel hatással volt e multikulturális régió kulturális, gazdasági fejlődésére.

Igen értékes eleme a könyvnek az összehasonlító kutatások alkalmazása. A ruszin és szerb, ruszin és görög, ruszin és örmény kapcsolatok, e kultúrák egymásra hatása a kutatástörténet szinte ismeretlen terréniumait érinti.

A vallástörténeti anyag abból indul ki, hogy a ruszinság története elválaszthatatlan a görög katolikus egyház történetétől. Ez az az axioma, amelyből kiindulva megfelelő tükörben látjuk-láthatjuk e népcsoport hagyományvilágát, néprajzi sajátosságait, fellelhető szokásait, kulturális értékrendjét stb.

A tanulmány lényegében egy sajátos magyarországi barangolásra hív, melynek során egy már-már elfelejtett népcsoport hétköznapjai tárulnak elénk, és a színes, leíró stílusnak köszönhetően megismerhetjük a ruszin embert, gazdag érzésvilágát, vendégszeretetét, természetközeliségét és munkaszeretetét.

Nem kerülheti el a szerző a magyarországi ruszinság történetének egyik leglényegesebb kérdését: az asszimilációt। A több évszázados együttélés, a nyelvi elszigeteltség értelemszerűen hatással volt a ruszin nyelvi közösségekre. Így számos településen már csak a ruszinság tetten érhető nyomait tárhatják fel a kutatók. A ruszinság megmaradt képviselői számára ezek az utolsó pillanatok, hogy felmutassák kultúrájuk értékeit, és továbbörökítsék nyelvüket. A könyv kétnyelvűsége (magyar és ruszin) jól érzékelteti a megcélzott közönség kettősségét is.

S. Benedek András

(Sasvári László: Ruszinok nyomában…– Po sztopám ruszinüv. Belváros-Lipótváros Ruszin Kisebbségi Önkormányzat, Budapest, 2001.)

Читать далее

FOLDRAJZI LEXICON -POPOVICS Tibor Miklós cimszo


POPOVICS Tibor Miklós Szül./Born: Herincse, 1938. 05. 05. Cím/Add.: 1121 Budapest, Költo u.2-4/A. Tel.: +36-20-473-40-45. Mh./Empl.: MARUKI, 1121 Budapest, Költo u.2-4/A. Tel.: +36-20-473-40-45. Beoszt./Pos.: igazgató/Director. Köz. tev.: Fovárosi Ruszin Kisebbségi Önkormányzat Tudományos, Ismeretterjeszto és Okt. Biz. elnök/President, Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány Kuratóriuma tag/Member of leadership, Országos Ruszin Hírlap foszerkeszto/Editor-in-chief. Képz./Qualif.: Lomonoszov Egyetem, Moszkva 1961: földr.-közgazdaságtan/Geography-Economics, BKE Közgazdasági Továbbképzo Intézet 1991: idegenforgalmi szakközgazdász/Tourism economist. Kut. ter./Res. int.: élelmiszergazdaság, idegenforgalom, társadalom- és gazdaságtörténet, ruszinisztika/Food economy, tourism, history of society and economy, Rusin studies. Id. ny. ism./Lang.: orosz, ruszin, ukrán, szerb, horvát, angol/Russian, Rusin, Ukrainian, Serbian, Croatian, English. Publ. magy./in Hung.: 1. Adalékok a ruszinok néprajzához, különös tekintettel a fával kapcsolatos tradícionális foglalkozásokra (XVIII-XX. század). In: Tanulmányok a magyarországi bolgár, görög, lengyel, örmény, ruszin nemzetiség néprajzából I. Budapest, 1996. pp. 186-203. 2. Adatok a ruszin etnonim értelmezéséhez. In: Tanulmányok a magyarországi bolgár, görög, lengyel, örmény, ruszin nemzetiség néprajzából II. Budapest, 1998. pp. 175-189. 3. Ruszin fatemplomok Kárpátalján. Barátság 1998/1. Budapest. pp. 2029-2030. 4. A migráció szerepe a ruszin etnikum kialakulásában és területi elhelyezkedésében. In: Migráció I. KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest, 1998. pp. 157-167. 5. Vlach jog - vlach kolonizáció. Adatok a ruszin települések létrejöttének néhány kérdéséhez. In: Tanulmányok a magyarországi bolgár, görög, lengyel, örmény, ruszin nemzetiség néprajzából III. Budapest, 2000. pp. 165-181. Publ. id. nyelv./in for. lang.: 1. Supplement to the ethnography of the Rusin people, with a special emphasis on their traditional woodwork (XVIII-XX. centuries). In: Tanulmányok a magyarországi bolgár, görög, lengyel, örmény, ruszin nemzetiség néprajzából I. Budapest, 1996. pp. 204-221. 2. Russiini puukirikutest. In: Eesti Rahva Muuseumi Aastaramat. Tartu, 1998. pp. 89-96. 3. Data on interpretation of the Rusin ethnonim. In: Tanulmányok a magyarországi bolgár, görög, lengyel, örmény, ruszin nemzetiség néprajzából II. Budapest, 1998. pp. 190-197. 4. Vlach law - vlach colonisation. Contribution on the question of the origin of the Ruthenian settlements. In: Tanulmányok a magyarországi bolgár, görög, lengyel, örmény, ruszin nemzetiség néprajzából III. Budapest, 2000. pp. 182-204. 5. Anatolij (Alekszandr) Kralickij, poznatíj ruszofilszkij predsztavityel ruszinszkava nacionalnovo vozrozsgyenija narodivszja pered 165 rokami (1835-1894)। Országos Ruszin Hírlap 2000/4. Budapest. pp. 8-9.
http://foldrajz.ttk.pte.hu
Читать далее